MÁS világ – A szivárvány tövénél

Akarsz balhét? Eressz össze egy nimfomániás bokszolót, egy börtönviselt stricit és egy ezermester fitneszedzőt egy gátlástalan titkosügynökkel, és máris áll a bál!

Remy Dalmore MÁS világ – A szivárvány tövénél című regényében száz fokon pörgeti a romantikát, amihez a háttérzajt dörgő pofonok, robbanó luxusautók, és zokogó terroristák adják. A regény mellőzi a megszokott kliséket, olvasásakor fennáll a heveny röhögő-görcs veszélye, ezért fogyasztását kizárólag saját felelősségre ajánljuk!

Olvass bele:

“Dante a volánra kornyadva várta a kocsiban, és egész úton ásítozott.

• Akarsz kávézni? – kérdezte a lány aggódva.

• Hát lehet, hogy kellene! Még van annyi időnk?

Beültek egy út menti kávézóba, és lány egy forrócsoki fölött óvatosan a bátyjára sandított.

• Gratulálhatsz!

• Mihez is? – kérdezett vissza álmos szemekkel a férfi.

• Apa leszek!

• Mi van? – tágultak hatalmasra a sötét szemek.

• Mae nekem adja a gyereket. A nevemre veszem.

• Mit csinálsz? Az úristenit neki, ti normálisak vagytok? – csapta magát hátra a férfi a műanyag székben, és minden kétséget kizáróan teljesen felébredt.

• Én állítólag nem, de Mae elméletileg…

• Mi a francot talált ki már megint az a hülye tyúk?

• Na! Csak óvatosan a szavakkal! Én sem kurvázom le Marshát, pedig erősen hajaz rá!

• Most nem Marsha a téma! – csattant fel a férfi. – Mi a fene folyik itt?

Cherrie nagyot sóhajtva elmesélte Mae történetét.

• Te tudod, hogy mit veszel a nyakadban? Mi van, ha szétmentek? – kérdezte a férfi.

• Nem tudom. Akkor majd megbeszéljük, hogy mi legyen.

• És mi van, ha végleg a nyakadba varrja, és nem akarja majd visszavenni?

• Hát… akkor csak egy választásom lesz! Felnevelem. Már kilenc éves, úgyhogy nem kell majd sokat vacakolni vele. Munkám elméletileg lesz, úgyhogy talán nem fogunk éhen halni.

• Nem, az biztos, hogy nem engedjük majd éhen halni, na de akkor is! Ezt meg kellene beszélnünk, elvégre te még magadról sem igen tudsz gondoskodni!

A lány magában elmosolyodott, mert a bátyja reagálásából az derült ki, hogy nem hagyja magára, és igazából csak ezt szerette volna tudni.

• Már megbeszéltük! – mutatott rá.

• De Timothy…

• Áh, szerintem ő nem szól bele!

• Nem mered neki megmondani? – húzta el a száját Dante.

• Hát nem! Biztos agyonütne! – sandított a férfira, aki bólogatva helyeselt.

• Akkor nem mondjuk meg neki. Legalábbis egyelőre. Egyébként meg… honnan tudsz te Marsháról?

Timothy kissé késve ért Griffin kávézójához, ahol a megbeszélést akarták tartani. Mae és Daniel már az irodában ücsörögtek, amikor beesett az ajtón, és kimondottan hálás volt az elé tolt kávéscsésze láttán.

• Kösz! Ez most életet mentett! – hálálkodott.

• Nehéz éjszakád volt? – kérdezte incselkedve Daniel.

• Ami azt illeti, eléggé! De nem panaszkodom, a hazámért bármire képes vagyok. És eléggé megérte. Fiona meghívott minket a hétvégi buliba – sóhajtotta színpadiasan Maere nézve.

• Fiona? Ennyire jóban vannak? – kérdezte megütközve Griffin.

• Ennyire! – bólintott a férfi, és elmesélte az előző nap történteket.

Néhány apróságot kihagyott belőle, de a többiek kitalálták a hiányzó részleteket.

• Te… megdugtad a fő gyanúsítottunkat? – csattant fel a nő.

• Nem, dehogy! Tudtommal nem őt keresitek. Vagy már igen? Mert akkor de!

• Na, én most vesztettem el a fonalat! – nyafogta Daniel, és kavargatni kezdte a teáját.

• Nem, nem őt keressük, ez igaz. De ugye nem mondtál neki semmit arról, hogy…

• Semmiről semmit nem mondtam neki, még szeretnék élni pár évig. És tisztázzuk, hogy kizárólag a hazám érdekében, kötelességtudatból feküdtem le vele, nem élvezetből! Viszont munkát ajánlottak, nem kevés pénzért, úgyhogy holnap estére légy csini, mert asszonyostól kell mennem a buliba – mondta Maere nézve.

• Holnapra? És hogy magyarázom ezt meg Cherrienek? – kérdezte ijedten a nő.

• Találj ki valamit, légy kreatív! Elvégre nő vagy, profi módon hazudsz!

• Ez nem is igaz! – tiltakozott a női nem nevében, mert a másik két férfi is bólogatni kezdett.

Cherrie fegyelmezetten állt az eligazítás alatt. Az őrnagy elmondta, hogy aznap látogatóik lesznek, és különösen összeszedett munkára szólította fel őket. Egész nap maximálisan próbált koncentrálni, és valamennyi gyakorlatot előírásszerűen hajtotta végre, amit az ezredes, a feltűnően unatkozó kormányzó, a sleppje és néhány magas rangú katonatiszt az érdeklődés legkisebb szikrája nélkül figyelt. Végül az újoncok lementek egy lövészárokszerű építménybe, és egy-egy kézigránátot nyomtak a kezükbe, majd az őrnagy elmagyarázta és be is mutatta, hogy mi a feladat.

Cherrie már az első robbanásnál pánikba esett, rémülten táncolt a kezében a gránát. Egymás után jöttek a robbanások a lövészárok melletti üres területről. Amikor a lányra került a sor, az ijedtségtől sokkos állapotban kihúzta a szeget, és azzal a mozdulattal eldobta, majd zavarodottan nézett a kezében tartott gránátra.

• Dobd el! – üvöltötte mellette Dante, amitől grátisz frászt kapott, és a háta mögé hajította, egyenesen egy fegyverekkel teli ládába.

• Kifelé! – üvöltötte az őrnagy, de addigra már a többiek mind kivetették magukat a majd háromméteres betonfal tetejére.

Dante megragadta a derekát, és fellökte a falra, majd ő is követte. Az utolsó pillanatban jutottak ki, mielőtt a robbanás krátert vágott volna arra a helyre, ahol addig ácsorogtak. A kormányzó és a katonatisztek néhány méter távolságról döbbenten nézték a robbanást. Mayers végignézett a szédelegve feltápászkodó, földdel és törmelékkel borított, köhécselő katonákon, és magában villámgyors névsorolvasást tartott. Megnyugodva megállapította, hogy mindannyian meg vannak, azután rezzenéstelen arccal a küldöttség felé fordult.

• Nos, kérem! A katonáinknak az életük múlhat a gyors helyzetmegoldáson! Ha nem ismerik fel időben a veszélyt, vagy nem jól reagálnak, könnyen ottmaradhatnak! A kiképzésen megtanítjuk nekik, hogy váratlan események során azonnal cselekedniük kell!

A kormányzó elismerően bólogatott, és a katonatisztek is izgatottan sutyorogva tárgyalták egymás között a történteket. Egyedül a tábornok nézett Mayersra gyilkos arckifejezéssel, de az ezredes úgy csinált, mint aki nem látja. Az őrnagy nem mert ordítozni velük, ezért csak felsorakoztatta őket, és elindultak a lőgyakorlatra.

A feladat egyszerű volt, egy kimondottan erre a célra épített torony ablakaiban elhelyezett céltáblára kellett lőniük. Mivel sokan voltak, ezért felváltva lőttek. Aki már végzett, az a küldöttség mögött laza pihenő állásban várta a gyakorlat végét. Mindenkinek ki volt jelölve egy-egy tábla, amit el kellett találnia. Cherrie az utolsó körben került sorra. Egy emeleti céltáblát kapott, és még mindig remegve az előző robbanás hangjától engedelmesen beállt az üvegkalitkába, hogy a fülére húzza a fülvédőt. A torony tetején lévő lámpa pirosról zöldre váltott, és mindenki felkapta a puskát. A lány a célra tartotta a fegyvert, amivel már előző nap megismerkedett, majd elhúzta a ravaszt. Nem történt semmi. Újra próbálkozott, de hiába. Maga elé motyogva cibálta a puskából kiálló valamennyi pöcköt, gondolván, hogy nyilván valamit elfelejtett kibiztosítani. Észre sem vette, hogy a rángatás közben megfordult, és a kormányzó csapatára emelte a fegyvert, a fülvédőtől pedig nem hallotta az ordítást. Határozottan rosszul esett neki, amikor Dante az üvegnek lökte, és kitépte a kezéből a puskát.

• Na! Hülye vagy? – méltatlankodott a bátyjára pillantva, majd a küldöttségre nézett.

A kormányzó és csapata a földön hemperegtek, a hátukon egy-egy katonával. A tábornok vérvörös arccal tápászkodott éppen felfelé, és Mayerset kereste a tekintetével. Az ezredes nyugodtan mosolyogva állt a küldöttség előtt, majd amikor valamennyien felálltak, magyarázni kezdett.

• Katonáinknak, habár ezerféle módon megtanítjuk őket gyilkolni, mégis legfőbb feladatuk a civilek védelme. Miller őrnagy módszerei kiválóan alkalmasak rá, hogy maradéktalanul elsajátítsák és gyakorlatban is kipróbálják a túszok védelmét, illetve mentését.

Az őrnagy hulla sápadtan lépett oda lányhoz, és amennyire diszkréten tudta, odasúgta neki.

• Bassza meg magát a kurva jó ég! Takarodjon fel a toronyba, és hozza le a céltáblákat!

• A toronyba? – kérdezett vissza Cherrie, és kirázta a hideg. – De én nem tudok…

• Fogja be a pofáját, és induljon, különben itt helyben agyonlövöm! – sikította súgva a férfi, és a lány nem mert ellenkezni.

Remegő léptekkel, minden lépcsőfoknál felnyüszítve felment a toronyba, és hányingerrel küszködve összeszedte a névre szóló céltáblákat. Egy mappába gyűrte őket, majd lehajította a tízméteres mélységbe. A mappa bírta a gyűrődést, nem ment szét, viszont majdnem agyonütötte az alatta gyűjtögető katonát, aki a földszinti céltáblákat szedte össze. Már valamennyien fegyelmezetten álltak a sorban, de a lány helye üres volt.

• Hol van Lee? – súgta oda Danténak az őrnagy.

• Jelentem, a toronyban, uram! – válaszolta fegyelmezetten.

• És miért van még ott, miért nem jön le? – csikorogta a férfi.

• Jelentem, nem mer, uram! – mondta Dante, és a mellette álló katona az ajkába harapott, mert kis híján felröhögött.

• Mi az, hogy nem mer? Miért nem?

• Jelentem, tériszonya van, uram!

Most már valamennyi katona a gyanúsan remegő szájjal állt vigyázzban, és Dante biztos volt benne, hogy öt perc múlva elküldik őket a fenébe. Mayers odalépett hozzá.

• Mi van? Hol a csaj? – súgta oda az őrnagynak.

• Baszd meg! Felküldtem a toronyba, és nem mer lejönni! – fordult felé kétségbeesetten a másik.

• Le tudja hozni? – kérdezte az ezredes Dantétól, aki bólintott.

Amikor felért, és meglátta a lejárattól legtávolabbi fal tövében kuporgó húgát az volt az első gondolata, hogy lelöki.

• Mi az istent csinálsz? – kérdezte dühösen a lánytól.

• Semmit. Ülök.

• De ne üljél! Le kell jönnöd! Itt az egész küldöttség, mindenki rád vár.

• Mondd meg nekik, hogy üdvözlöm őket, de gyengélkedem, úgyhogy…

A férfi nem várta meg, hogy befejezze, türelmét vesztve a vállára kapta a sikoltozva rúgkapáló lányt, és a küldöttség csodálkozó tekintetétől követve megindult lefelé a lépcsőn.

• Sajnos fel kell készítenünk rá az embereinket, hogy a túszaink nem mindig együttműködőek, azonban nekünk akkor is ki kell őket hozni a veszélyzónából – mondta Mayers a kormányzó felé fordulva, aki elismerően biggyesztette le a száját. – Úgy gondolom, hogy nagyjából láttak már mindent, amit látniuk kellett. Egy szerény kis állófogadással készültünk, ha nem sértem meg Önöket, kérem kövessenek. Közben ha gondolják, megbeszéljük a látottakat.

Jócskán elmúlt dél, és a kényelemhez szokott férfiak gyomra hangosan korgott, ezért senki nem emelt kifogást a késői ebéd miatt.

• Meg kell mondjam, tábornok, az Önök módszerei úttörők a katonai kiképzés történelmében! – fordult az idegességtől étvágytalan tábornok felé a kormányzó kezében egy pohárral. – Voltam már jó néhány bázison, de ilyen eseménydús és valósághű kiképzést még nemigen láttam. Meg kell mondjam, nagyon elégedett vagyok azzal, amit itt tapasztaltam!

• Köszönöm, uram! Ahogy Mayers ezredes mondta: célunk az, hogy a katonáinknak megtanítsuk a valódi veszélyhelyzetek kezelését. Ez pedig könyvekből nem működik!

A többi tiszt beleegyezően bólogatott, és a tábornok hirtelen úgy érezte, mintha hájjal kenegetnék, mert a szomszédos kiképzőközpontok vezetői is a küldöttség tagjai között voltak. Az ezredes feltűnően kerülte, azonban nem tudta elodázni a dolgot, és a vendégek távozása után kénytelen volt rapportra menni. Vigyázzállásban állt meg a patinás íróasztal előtt, és csodálkozva nézte, ahogy a tábornok remegő kézzel egy doboz cigarettát vesz elő a fiókból.

• Mayers! Én másfél éve leszoktam a cigiről! De most rá kell gyújtanom! Megmagyarázod nekem, hogy mi a fene volt ez ott kint?

• Az újoncok néha csinálnak cifra dolgokat! – vonta meg a vállát a férfi, és elfogadta a felé nyújtott cigarettát.

• Cifra dolgokat? Az a lövészárok több mint harminc éve állt ott! Ez a nő mióta van itt? Két napja? És már felrobbantotta! Mi lesz itt két hét múlva? Lebontja a laktanyát?

• Személyesen veszem kezelésbe! – döntötte el hirtelen az ezredes. – Majd én megtanítom neki a fegyverek kezelését, profi lövészt faragok belőle.

• Van erre időd? – vonta fel a szemöldökét a tábornok.

• Szakítok rá! Ez a csaj született vadász, minden ezredikből egy ilyen. Nőből meg minden tízezredikből.

• Az a szerencséd, hogy a kormányzó profizmusnak hitte a töketlenkedését, és jóval nagyobb támogatást kaptunk, mint amiről álmodni mertem! Különben most mindketten repülnétek!

A kocsiban Cherrie némán ült Dante mellett. Az ezredes bement az étkezőbe a csapathoz, és megköszönte a sikeres bemutatót, majd jó hétvégét kívánt. A lány és a bátyja várták, hogy kirúgják őket, de legnagyobb meglepetésükre Mayers csak rájuk vigyorgott, és dúdolászva elsántikált.

• Szerinted miért nem rúgtak ki minket? – kérdezte félénken a lány.

• Nem tudom. Nem is érdekel.

Nem nézett a lányra, dühösen meredt maga elé az útra, és úgy szorította a kormányt, hogy csaknem vizet facsart belőle.

• Hát… nyugisabb volt, amíg csak bunyóztam – állapította meg Cherrie ábrándosan kimeredve az ablakon.

• Hívtak vissza – bökte ki halkan a bátyja.

• Hová?

• Az edzőterembe. Amióta eljöttünk, sorra mennek el tőlük a lányok. Már csak páran vannak, de ők is ritkán járnak.

Most a lányon volt a hallgatás sora.

• És végül is… hogy döntöttél? – kérdezte végül a bátyjától.

• Vissza akartam menni. De a mai akcióid után nem merek – mondta az útra meredve.

• Miért?

• Mert nem tudsz magadra vigyázni. Ha nem vagyok a közeledben, kinyírod magadat. Meg a fél amerikai hadsereget. Ha magadra hagylak, veszélybe kerül az ország. Állampolgári kötelességem, hogy figyeljek rád.

• Nagyon vicces – húzta el a lány a száját. – Jöhetnék én is veled.

• Nem. Ez nem alternatíva. Csak rövid ideig tudsz bunyózni, és ha nem vagy a csúcson, egy idő után eltűnsz a süllyesztőben. Férjhez menni valami gazdag idiótához a dolgok jelenlegi állása szerint biztosan nem fogsz, tehát állást kell találnunk neked. A bunyót meg kell hagynunk B tervnek. Katonaként fix fizetést kapunk, és van állandó biztosításunk. Maradnunk kell.

• Akkor nincs miről vitatkozni – sóhajtotta, és kinézett az ablakon.

A városközpontban jártak, és egy piros lámpa állta útjukat a péntek délutáni dugóban. A lány a kirakatokat bámulta araszolás közben, és az egyik ruhaüzletnél teljes megdöbbenéssel Timothyt fedezte fel. Megütögette Dante karját, és a férfira mutatott, amikor a próbafülkéből Mae lépett ki, és elegánsan pukedlizett a férfi előtt. Hirtelen mintha megszilárdult volna a levegő körülöttük, a lány nem tudta levenni a szemét a mosolygó bátyjáról, egyértelmű volt, hogy bókol a nőnek, aki hátravetett fejjel nevetve örült a szép szavaknak.

• Mit csinálnak ezek? – kérdezte Dante elképedve, mert tudomása szerint a bátyjuk nem kedvelte Maet.

• Flörtölnek – hallotta a saját hangját, de mintha nem is ő beszélt volna.

• Az ki van zárva. Timmy ki nem állhatja a csajodat.

A lány nem válaszolt, az agyában vadul kavarogtak az érzések. Hol elképesztően dühös volt, hol kétségbeesetten szomorú.

• Cherrie! Ne kombinálj! – figyelmeztette a bátyja, aki teljesen tisztában volt vele, hogy mi megy benne végbe. – Biztos, hogy van magyarázat a dologra! És amúgy sem csináltak semmit, csak vigyorogtak egymásra.

• Menjünk haza – mondta előrefordulva a lány.

Dante egész úton próbálta szóval tartani, és aggódva vette tudomásul, hogy a lány rövid, egyszavas válaszai semmi jót nem jelentenek.

• Ne csinálj hülyeséget! – fogta meg a karját a férfi, mielőtt kiszállt volna a kocsiból.

• Ne aggódj! Nem fogok semmit sem csinálni – nyugtatta meg a lány.

Mire Mae hazaért, már a zuhany alatt állt, utána pedig Miával leckét írtak. A nőnek feltűnt, hogy a lány egy kicsit szótlanabb a szokásosnál, de mivel az előtte álló feladatra koncentrált, így nem foglalkozott a dologgal. Izgatottan készült rá, hogy végre lezárják a nyomozást, és egy kicsit csak egymással törődhessenek. Egész este a számítógépet bújta, majd mire észbe kapott, Cherrie már lefeküdt aludni. Másnap a lány elment a hangárba edzeni, és csak késő délután került elő. Mae a fürdőszobában készülődött, az ágyra egy csontszínű, mélyen kivágott estélyi ruha volt terítve.

• El kell mennem! – szólt ki a fürdőszobából a lánynak. – Az ezredes szeretné ha elkísérném egy estélyre. Ott lesz az összes fejes, jó benyomást kell tennie rájuk.

• Aha! – válaszolta, és leült a fotelbe újságot olvasni.

• Haragszol? – kérdezte Mae átkarolva. – Muszáj elmennem! De ha ennek vége, esküszöm…

• Nem kell esküdöznöd, menj nyugodtan! Nem vagyunk összenőve! – mondta Cherrie könnyed hangon.

A nő rossz érzéssel öltözködött fel, és a lány elé lépett.

• Milyen vagyok? – kérdezte kíváncsian.

• Gyönyörű vagy – válaszolta a lány őszintén, mert tényleg nagyon szépnek találta.

• Ha hazajöttem, megengedem, hogy levedd rólam! – mondta, és megpróbálta átölelni, de Cherrie hátralépett.

• Ne gyűrjük össze a ruhádat!

• Cherrie mi a bajod? – kérdezte végül türelmét vesztve Mae, de mielőtt választ kaphatott volna, felbúgott a telefonja. – Megyek – sóhajtotta bele, azután a lányra nézett. – Ha fáradt vagy, ne várj meg, feküdj le nyugodtan! Nem tudom, hogy mikor jövök. Holnap meg megbeszéljük ezt a sértődősdit.

A táskája után nyúlt, és egy szőrmestólát terített a vállára, majd egy utolsó pillantást vetett a lányra, aki addigra már visszaült a fotelba. Rosszkedvűen szállt be a kocsiba, ahol Timothy öltönyben és parfümfelhőbe burkolózva üldögélt.

• Csinos vagy – nézett végig elismerően a férfi rajta.

• Kösz. A húgodnak szerintem nem tetszettem.

• Mi történt?

• Nem tudom. Azt hiszem megsértődött, amiért eljöttem. Mondjuk meg tudom érteni. Szombat este van, vele kellene töltenem, ehelyett… Áh! Mindegy! – legyintett dühösen.

• Mit mondtál, hová mész?

• Egy estélyre Griffinnel, ahol csak fejesek lesznek.

• Elhitte?

• Fogalmam sincs. De nagyon furcsán viselkedett.

• Szerintem sok neki ez az egész, ami vele történik. Eléggé ideges típus, nehezen viseli a változásokat.

• Nem szeretném, ha kiakadna. Ma befejezzük ezt az ügyet, azután jobban odafigyelek majd rá – mondta Mae elszántan.

A férfi oldalról rásandított, de inkább meghalt volna, minthogy elismerje, hogy titokban örül neki, amiért ennyire törődik a húgával.

Cherrie az ablakból nézte, ahogy a nő beszáll a kocsiba, majd leszáguldott a lépcsőn, és bevágta magát Mae apró, fehér kisautójába. Nem tartott sokáig, amíg utolérte a fekete, csillogóra suvickolt luxus limuzint. Végig követte őket, és tisztes távolból nézte, ahogy az autó bekanyarodik egy gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas kapun. Leparkolt a szomszédos ház előtt, és besurrant az udvarára, majd onnan a kerítést átmászva bejutott a Flores házat körülvevő, díszfákkal övezett lugasba. Fától fáig lopakodott, azután egy banánfa törzse mögül keserűen nézte, ahogy Timothy átkarolja Maet, majd szerelmesen felandalognak a házhoz vezető lépcsősoron. Úgy döntött, hogy eleget látott, és megfordult, hogy visszavonuljon arra, amerről jött. Nem volt rá kíváncsi, hogy milyen estélyen vesznek részt, és hogy valójában mi a célja a bulinak.

Viszont a háta mögött álló dobermannok nagyon szerették volna tudni, hogy mi a csodát keres a kert azon részén, amire ők vigyáztak, és ezt hangos hörgéssel a tudtára is adták. Nem volt gyáva típus, de eddigi élete során kutyákkal nemigen kellett felvennie a harcot. Világcsúcsot futott százon, és csukafejessel vetette be magát az egyik nyitott földszinti ablakon. Sanszos volt, hogy az ebek oda is követik, ezért ahogy bejutott a szobába, már ugrott is az ablakkal átellenben lévő ajtóhoz, és kifordult a folyosóra. Vadul dobogó szívvel vágta be maga mögött az ajtót, a kezét a mellkasára szorítva elhátrált a folyosó szemben lévő faláig. Vigyázzállásban pihegett, amikor két őr sétált el mellette, és odabólintottak neki. Reflex-szerűen visszaköszönt, majd a fejét vakarászva nézett a férfiak után. Ráébredt, hogy a terepszínű ruhája zavarta meg az őröket, maguk közül valónak tekintették. Némi tanácstalan toporgás után elindult a folyosón abba az irányba, amerre a kijáratot sejtette. Pechjére egyenesen egy eligazításba futott, éppen az őröknek osztották az utasításokat. Mivel nem volt jobb ötlete, beállt közéjük, és érdeklődve hallgatta a körszakállas főnök utasításait.

• Maguk ketten a jobboldali hátsó bejáratot figyelik! Nem szeretnénk illetéktelen behatolókat, a sajtónak pedig végképp nincs semmi keresnivalója az estélyen! – mutatott a lányra, és a mellette álló férfira.

Cherrie bólintott, és felnézett a nagydarab pasasra, majd eltátotta a száját. Dante állt mellette, kissé szakadtan, erősen romos állapotban. Elindultak a mutatott irányba, és a férfi látványosan sántikált.

• Mi történt veled? – kérdezte suttogva a lány.

• Bemásztam utánad. Nem akartam, hogy meglepjenek, ezért gyorsan bereteszeltem az ablakot.

• És?

• Teli volt kutyákkal a szoba! Az ablakon már nem tudtam kiugrani. Majdnem megettek azok a dögök, mire kiverekedtem magam az ajtón.

• De mi a fenéért jöttél ide?

• Timmyt követtem. Tudni akartam, hogy kivel találkozik. Utána meg láttam, hogy követed őket, én meg követtelek téged. A többit meg már tudod.

• Láttam, ahogy felmennek a lépcsőn, és tapizzák egymást – mondta szomorúan a lány. – Ezt sosem gondoltam volna Timmyről.

• Én még most sem gondolom. Szerintem te vagy a legutolsó, akit megbántana. Kell lennie értelmes magyarázatnak.

• Van is. Mae nagyon szép, és okos, és Timmyre is igaz mindkettő, úgyhogy illenek egymáshoz. Azt hiszem, ideje félreállnom. Csak rohadt egy érzés.

• Egy kicsit túlértékeled őket, nem gondolod?

• Nem hinném – rázta meg a fejét a lány, majd kérlelően a férfira nézett. – Segítesz? Szeretnék úgy eltűnni, hogy ne kelljen találkoznom velük.

• Nem! Nem megoldás, hogy lelépsz! Ezt meg kell beszélni!

• Nem akarok semmit sem megbeszélni! Ha nem segítesz, nem baj. Megoldom egyedül.

Elfordult a férfitól, aki hatalmas sóhajjal állapította meg magában, hogy teli van a töke a családjával.

Mae és Timothy megkeresték Danielt, aki jól szabott, fehér öltönyben feszített a festő mellett.

• Na, mi újság van csajszi? Nagyon csini vagy! – bókolt Daniel végignézve a nőn, majd rátért Timothyra. – És a nagyfiú is nagyon jól néz ki! Teljesen nagy világíak vagytok!

• Kösz! – nyögte a férfi zavartan, azután lenyúlt az arra haladó pincér tálcájáról két poharat. – Megpróbálok elvegyülni, és megkeresem Fionát.

• Mi pedig megpróbálunk rájönni, hogy hol tartják az árverést – mondta a nő, miközben szerelmesen nézett a férfi szemébe.

• Nem a házban, az biztos! – mondta Daniel, amikor a festő félrevonult egy rajongójával. – Már egy kicsit sikerült körülnéznem. Én a ház mögötti, fedett pihenőkomplexumra gyanakszom. Ha jól láttam, van fedett teniszpálya, fedett úszómedence, és gondolom alapkövetelmény a billiárd szoba, valamint a moziterem is.

• Ez de jól hangzik! – dünnyögte a nő maga elé.

• Bazi nagy ez a ház, és egy függő folyosón lehet átjutni a másik épületbe. Csak meg kell várnunk, hogy kezdjenek eltünedezni az emberek.

• Nem fogjuk észrevenni, ha pár ember eltűnik. Itt legalább kétszázan vannak! – hívta fel a férfi figyelmét a tényekre Mae.

• Akkor mi legyen?

• Vigyél szobára! – nézett a férfira huncut képpel.

• Na ne! Ezt én nem vállalom! – tiltakozott Daniel. – Hugó ezért tutira meg fog sértődni rám!

• Majd valahogy kimagyarázzuk!

A csupa elegáns, csillogóra felékszerezett, őrülten illatos tömegben bóklászva eljutottak a szobákhoz vezető ajtóhoz, ahol egy öltönyös, disznóólajtó méretű férfi állta útjukat. Mae kedvesen rámosolygott, és a mosdót kereste. A férfi nem mosolygott vissza, csak a kezével az ellenkező irányba mutatott. A nő csacsogni kezdett, a haját tekergette, és bevetett minden létező női praktikát, hogy felkeltse a figyelmét, amit a férfi az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül figyelt. Elbizonytalanodva lépett el mellőle, és tanácstalanul vonta meg a vállát a jelentet távolabbról figyelő Daniel felé. A szőke férfi az égnek emelte a tekintetét, majd elvett a mellette elhaladó pincér tálcájáról egy pohár valamit. Egy húzásra lehajtotta, azután a poharat egy párkányra tette, és csípőre tett kézzel odalépett a dromedárhoz.

• Szia! – mondta, miközben látványosan végigmérte a férfit.

A nagydarab megnyalta az ajkát, majd levette a napszemüvegét.

• Helló! Segíthetek? – kérdezte készségesen.

• Hát asszem’ igen! Megbeszéljük odabent? – kérdezte az ajtóra bökve.

A férfi lopva körülnézett, majd gyorsan kitárta maga mögött az ajtót. Daniel kissé szédülve a brandytől besurrant a nyíláson, és a dromedár követte. Mae feltűnés nélkül lopakodott utánuk, azután segített Danielnek behúzni a már ájult nagydarabot az egyik helyiségbe.

• Sajnáltam szegényt! Jó ízlése van! – nyafogta a férfi.

• Azért remélem, hogy jó nagyot ütöttél! – mondta neki a nő, és szapora léptekkel elindultak a függőfolyosó felé.

Cherrie és Dante kiléptek a hátsóajtón, és megkönnyebbülve indultak a kijárat felé, amikor két őr lépett eléjük.

• Szeva’! Van egy cigid? – kérdezte az egyikük a négertől.

• Nem dohányzom! – válaszolta kimérten Dante.

Az őr a szemöldökét felvonva nézett rá, majd összenézett a társával.

• Ki vett fel benneteket? – kérdezte gyanakodva a másik férfi.

Dante megnémulva nézett rá, hirtelen nem tudta, hogy mit mondjon. Cherrie nem akart magyarázkodni, ideges és szomorú volt, úgyhogy ütött. A bátyjának nem maradt más választása, mint leütni a vele szemben álló férfit, aki a lányt nem tartotta veszélyesnek, ezért nem is figyelt különösebben oda rá. Viszont a négertől számított a támadásra, ezért pillanat alatt titáni összecsapás vette kezdetét. Cherrie egyre türelmetlenebb lett, topogva állt a két verekedő férfi mellett.

• Ne tökölj már vele annyit! – szólt oda Danténak, aki lefejelte a másikat, majd dühösen a húgára nézett.

• Tudod, nem dumálni kellene, hanem segíteni!

• Minek? Már nagy fiú vagy, megy egyedül is, nem? – kérdezett vissza pimaszul, miközben felpillantott a függőfolyosóra, és a földbe gyökeredzett a lába.

A folyosó falát padlótól mennyezetig ablak borította, mintegy növelve a luxus élményét a pazar kilátással. Ezen az ablakon keresztül jól látszott, ahogy Mae és Daniel vadul csókolóznak.

Dante követte a lány pillantását, azután teljesen lefagyva nézte a jelenetet. Időközben a romantikázók mellett emberek haladtak el, akik alaposan szemrevételezték őket, majd szó nélkül továbbmentek. Mae felemelte a fejét, és a tántorgó férfit maga után rángatva átment a másik épületbe.

• Hát én már semmit sem értek! – dobbantott a lány elkeseredetten a lábával.

• Szerintem ez is tök nem az volt, aminek látszott! Ahogy Timmyvel sem! – válaszolta a bátyja. – Utánuk kellene mennünk!

• Tudod mit? Menjünk! Most már tudni szeretném, hogy ki kivel van!

A másik épület felé lopakodtak, miközben fogalmuk sem volt róla, hogy minden lépésüket figyelik a szomszédos épület tetejéről.

• Őrnagy úr! Itt valami nagyon fura dolog folyik! – szólt bele az adóvevőbe a távcsöves puska mögött fekvő férfi.

Az őrnagy odalépett, és szintén belenézett a távcsőbe, majd lefehéredve a fejéhez kapott.

• Úristen!

Újra belenézett a távcsőbe, és felvinnyogott, amit a körülötte lapuló katonák rémülten vettek tudomásul.

• Hívja Mayers ezredest! Itt a vég!- nyüszítette fejhangon, és a szemét a távcsőre tapasztotta.

Az ezredes néhány percen belül Griffinnel együtt a tetőn hasalt, és hüledezve nézték, ahogy a lány és a bátyja a pihenőkomplexum bejáratánál bóklásznak.

• Hogy a rossebbe kell ide bemenni? – kérdezte Cherrie a számzáras ajtót nézegetve.

• Mágneskártyával. Ami nekünk nincs. Most mi legyen? – kérdezte Dante a fejét vakarászva.

• Annak a két bagósnak biztos van, vegyük el tőlük – intett a bokor felé, ahová elraktározták az őröket.

Visszasiettek a bokorhoz, és az egyik őr nyakában megtalálták a vágyva-vágyott kártyalapot, amivel sikerült bejutniuk az ajtón. Griffinnek másodpercek alatt kellett döntenie, ahogy az üvegajtó mögött lopakodó két alakra nézett.

• Hívják az Alfa csapatot! Be kell mennünk, az embereim veszélyben vannak.

Időközben Dante és a húga egy hatalmas helyiségbe jutottak, ami elsőre fedett teniszpályának tűnt. A hely fel volt cicomázva, és a lány legnagyobb örömére a középen elhelyezett asztalokon mindenféle szemet gyönyörködetető finomságokat halmoztak fel művészi rendszerben. Dante ajtótól ajtóig lopakodott, és amikor megtalálta a nekik megfelelőt, hátrafordult, hogy szóljon a húgának. Azután dermedten nézte, ahogy a lány mögé odalép két terepszínruhás férfi, és az egyik a vállára teszi a kezét. Cherrie rajtakapottan felnézett, a szája tömve volt sütivel.

• Te, figyelj! Ezt nem kellene csinálnod! A főnök nagyon zabos lesz érte! – mondta jóindulatúan a lánynak. – Ez a vendégeknek lett csinálva!

• Hát csak nem tűnik már fel nekik! – válaszolta teli szájjal, miközben a zubbonya zsebébe süllyesztett néhány csokipralinét.

• Végül is… van itt elég! A fele úgyis pocsékba megy! – pillantottak össze a férfiak, majd miután körülnéztek, gyorsan ők is elvettek néhány szendvicset és üveget, azután kislisszoltak az egyik ajtón.

Dante még mindig ledermedve állt, és azon gondolkodott, hogy felpofozza az édességgel hörcsögre tömött képű húgát.

• Le fogunk bukni miattad! – sziszegte oda neki, amire némi vállvonogatás volt a válasz.

• Éhes vagyok! – súgta vissza a lány, és újabb falatot nyomott a szájába. – Ha meghalok, legalább teli hassal tegyem!

• Te csak ne akarjál meghalni! – morogta Dante dühösen, és kilökdöste az ajtón.”